A megszemélyesítés egy retorikai
eszköz, amelynek segítségével élettelen dolgokat, fogalmakat vagy állatokat
emberi tulajdonságokkal ruházunk fel. Ennek a technikának a lényege, hogy az
olvasót vagy hallgatót közelebb hozzuk a tárgyalt dologhoz, és könnyebben
megértheti annak jelentőségét vagy hatását. A megszemélyesítés során a szerző
olyan képeket vagy hasonlatokat használ, amelyek segítségével az érvelése
érzelmeket vált ki az olvasóban. Például, ha valaki arról ír, hogy „a
természet mosolyogva üdvözölte az új napot”, akkor a természetet egy
örömteli és barátságos lényként ábrázolja. Egy másik példa lehet, amikor egy
költő arról ír, hogy „a fák suttogva mesélik egymásnak titkaikat”.
Ebben az esetben a fákat beszélgető és kommunikáló lényekként ábrázolja, ami
költői képzeletbeli technika. A megszemélyesítés segítségével tehát az író
vagy beszélő az olvasóval vagy hallgatóval való kapcsolatot erősíti meg, és
érzelmileg is közel viszi hozzá a tárgyalt dolgot. Ezáltal könnyebben
értelmezhetővé válik számukra a mondanivaló és hatékonyabban tudják befogadni
az üzenetet. Összességében tehát a megszemélyesítés egy hatékony retorikai
eszköz, amely segít az olvasónak vagy hallgatónak jobban megérteni és
megközelíteni az élettelen dolgokat vagy fogalmakat.
